2018. augusztus 26., vasárnap

Harmadik bejegyzés

1985. június 15. ~ Los Angeles


Reggel felkelve még mindig a tegnap történt események jártak a fejemben. Hogy hogyan is jutottunk el a rendőrség kihallgató irodájába, majd ott mi és hogyan történt, nem tudtam kiverni az emlékezetemből. Úgy játszódtak le előttem, akár egy kisfilm. 

***


- Mi történt, Bonnie?- próbáltam válaszokat kapni a kérdéseimre, így szinte megbombáztam az előttem álló kissé összetört lányt. 
- Nem tudom!- Az a síró nő hirtelen eltűnt, és kaptam helyette egy makacs kissé ellenszenves, dacoló, ám mégis gyönyörű hölgyet. Hogy mire értsem ezt a Pálfordulást, arról fogalmam sincs. 
- Folytassátok a nyomozást, én beviszem ezt a hölgyet, és kihallgatom!- adtam ki az utasítást, majd finoman karon ragadtam a lányt. – Gyere velem kérlek! Az irodában felveszem a vallomásod! 
Szó nélkül engedelmeskedett, amit nagyon csodáltam. Kifele menet egyikünk sem szólalt meg. Ő más volt, mint azok az emberek, akik a kihallgató szobában végzik. Bonnie nem kapott bilincset, hiszen valahogy éreztem, hogy nem fog elmenekülni előlem. Azt viszont nem értettem miért kaptunk kísérő felügyeletet, Keith és Hilary személyében, akik sietős lépteit hallottam a hátam mögül. Keith tudta, hogy ki ez a nő, és hogy miért is akarom én kihallgatni, Hilary pedig nem értette ezeket az apróságokat. Hallottam, ahogyan a legjobb barátom röviden felvázolta a dolgokat a mellette haladó aprócska nőnek. 

Körülbelül fél óra múlva kísértem be Bonnie-t az aprócska helységbe, melynek szürke falait többen visszataszítónak találták. A szobában egy asztalon két széken kívül nem volt más bútor. Az egyik székhez vezettem a nőt, amit ugyanúgy szó nélkül tűrt. Csak a szipogását lehetett hallani, melyre összeszorult a szívem. Nyeltem egyet, majd egy torokköszörülés után sikerült megtalálni a hangom. 
- Mindjárt jövök!- keményebb hangélt sikerült megütnöm, mint amire számítottam. A kijelentésemre a lány összerezzent, de amint tudatosult benne, hogy mit mondtam, bólintott egyet. Miután becsuktam magam után az ajtót, a szomszédos helységbe vezetett az utam, melyben Keith és Hilary ácsorgott. A legjobb barátom karba tett kézzel nézte Bonnie-t az üvegen keresztül, amit a lány nem láthatott. A kolleganőm pedig azonnal felém fordult, és rögtön kérdéseket tett fel nekem. 
- Dorian! Ki ez a lány, honnan ismered, és Keith miket hordott össze?- Kérdések tömkelegével talált el, én pedig azt sem tudtam, melyikre válaszoljak először. 
- Annyit tudok, hogy Bonnie-nak hívják, és együtt töltöttük a tegnap éjszakát. Mást nem szeretnék mondani róla!- zártam le az egészet egy mondattal. Nem volt szükségem a magyarázkodásra, hiszen azt mindig is gyűlöltem, ha valaki magyarázkodott. Keith rám emelte a szemeit, melyekkel hangtalanul üzent nekem. Azonban pár pillanattal később hangosan is kimondta, amit gondolt. 
- Óvatosan!- Valószínűsítettem, hogy azért intett óva, mivel ismerte a kihallgatási módszereimet. Nagyon jól tudta, hogy engem tartottak az egyik legkeményebb, és egyben legjobb kihallgatónak az FBI- nál. Azonban azt nem értettem, hogy miért kellene vigyáznom vele. Hiszen semmit sem jelent nekem, azon az egy kósza éjszakán kívül. 

Végül egy nagyot sóhajtva bólintottam egyet, majd ki is siettem a helységből. Pár pillanat múlva nagy lendülettel nyitottam be a tárgyaló terembe. Az ajtó nagy hévvel és robajjal csapódott be mögöttem. Az asztalnál ülő lány erre ijedten összerezzent, én pedig ugyanolyan intenzitással ültem le elé. Mivel valamilyen szinten kötődtem hozzá, - bár ezt magamnak sem mertem igazán bevallani – tudtam, hogy keménynek kell látszanom. Nem szabadott kivételeznem vele, ezt pedig úgy tudtam kompenzálni, hogyha még erősebben igyekszem megtörni az amúgy is épp elég törött lelkét. Tudtam, hogy ez nem jó hozzáállás, és tisztában voltam vele, hogy fennáll a veszélye annak, hogy olyan mértékben fogok a lelkébe tiporni, melynek nem lesz jó vége. De mindig is olyan ember voltam, aki tartotta magát az elveihez, így mint mindig, most sem voltam hajlandó megmásítani azokat. 
Tüzesen izzó tekintetemet Bonnie- ra emeltem, aki viszont megtörhetetlenül állta. 
- Nagyon jól tudod, miért vagy itt!- a hangom bármennyire nem akartam, lenézően csengett. Valamint megütötte az apai szigor mértékét, melyet még én sem igazán értettem. Azonban mikor láttam, a nő értetlen arckifejezését folytattam a mondandómat. – Mivel Jeff Clark halott teste felett találtunk véres kezekkel feltételezem, hogy sejted mire gondolok most. 
- Úgy gondolod, én tettem?- kérdezte elkerekedett szemekkel. 
- Nem is vagy te olyan buta!- bólogattam, miközben az arcomra majdnem kiült egy apró kis mosoly, azonban nem hagytam, hogy lelepleződjek. 
- Nem én voltam!- Szinte kiáltott, miközben a szemei ismét megteltek könnyekkel. – Esküszöm, nem én öltem meg Jeff- et! 
Orcái egy pillanat alatt váltak rózsássá, de nem tudtam megállapítani, hogy az elfojtott dühtől vagy a mélyen meglapuló könnyektől. 
- Ismerted Őt?- tettem fel neki a következő kérdést, meg sem hallva a magyarázkodását. 
- Igen…- itt egy mély levegőt vett, és látszott rajta, hogy nagyon küzdött az előtörni készülő érzelmeivel. – Ő a férjem volt… 
Elcsukó hangja miatt nem voltam benne biztos, hogy jól értettem, amit mondott. 
- Tessék?- A hangomban a méreg keveredett a csalódottsággal. De hiszen együtt töltöttük a tegnap éjszakát… és ő végig férjnél volt… 
- Ő a férjem volt!- ismételte meg ezúttal is olyan halkan, alig érthetően. Viszont most sajnos tökéletesen értettem. A valóság kegyetlen módon vágott pofon… a bűntudat pedig szépen lassan szétterjedt a bensőmben. Azonban, mikor belenéztem Bonnie könnytől csillogó szemeibe, összefacsarodott a szívem. Azonban nagy hibát követtem el, mikor hagytam, hogy a pillanatnyi gyengeség átvegye felettem az irányítást. Fogalmam sem volt, meddig álltam még az asztal felett, miközben csak bámultam az előttem ülő nő szemeibe. A mélybarna szempár megbolondított, és még soha nem tapasztalt érzéseket ébresztett bennem. Azt hittem elolvadok belülről, és hirtelen elfelejtettem, hol és vagyok. 

De azután sajnos visszatértem a jelenbe. Nem tudom, mit éreztem az előbb, de az ajtó nyitódása hirtelen mindent kinyírt. Minden érzelmem tovaszállt, elköltözött a lelkem legmélyének leghátsó fiókjába. 
- Dorian!- Keith világos haját pillantottam meg az ajtóban, amint a nevem mondta. Összeszűkült szemeket kapott válaszul, mire égnek emelte a szemeit. – Gyere légy szíves! 
- Várj egy kicsit!- intéztem a lánynak a szavaim, aki bólintott egyet. Ezt követően követtem a legjobb barátomat a mellettünk lévő helységbe. Hilary még mindig ott volt, és mikor beléptünk, kérdő tekintettel fordult felém. Nagyon jól tudtam, mire gondol, hiszen a nők általában észreveszik az ilyesmit. 
- Dorian, mi volt ez az előbb?- Jól gondoltam. 
- Mire gondolsz?- A szemébe hazudtam a válaszom, de különösebben nem zavart, hiszen ilyenkor minden férfi ezt csinálja. Miért legyek én a kivétel?! 
- Nagyon jól tudod, mire gondolok!- Kék szemeit résnyire összehúzta, és olyan halálos tekintettel meredt rám, hogy ettől még ez a piciny nő is ijesztőnek tűnt. 
- Nem tudom, mi volt… egy pillanatra mindent máshogy láttam… és…- Elakadt az összes szavam, így nem tudtam befejezni a mondatot. Nyeltem egyet, Hilary arcára pedig sugárzó mosoly terült el. 
- Te szerelmes vagy!- kiáltott fel. 
- Mi? Nem! Dehogy vagyok szerelmes!- Talán hevesebben tiltakoztam, mint kellett volna, de ez volt az igazság. Nem voltam szerelmes… talán… lehet… szerintem nem…

2018. augusztus 8., szerda

Második bejegyzés

2015. 

Bonnie mosolyogva olvasta a naplóba vetett sorokat, azonban a szemében megbúvó könnycseppek borzasztóan zavarták, nem győzte kipislogni őket onnan. Nyelt egyet, majd végigsimította a kezét a férfias betűkön, és összeszorult torokkal futotta át újra a sokat. Az emlékképek ellepték az elméjét. Az összes szó, melyet a papíron látott- hirtelen életre kelt. Az a forró éjszaka ugyanúgy benne élt, ugyanúgy átélte, és érezte, hogy Dorian ott van mellette, és a kezét fogja. Szaggatottan fújta ki a levegőt, miközben lapozott a következő oldalra. Hiába tudta, hogy ezzel csak még nagyobb fájdalmat okoz magának, kíváncsi volt mit gondolt, hogy érzett Dorian, és hogyan élte meg azokat a pillanatokat. Mert biztosan egészen máshogy, mint ő. 

Bármennyire is volt akkor részeg most fel tudta idézni annak az együttlétnek minden egyes pillanatát, mely megváltoztatta az életét. Könnyes szemmel futott át újra a sorokat, majd remegő kezeivel lapozott egyet a naplóban. Mielőtt azonban neki kezdett volna az olvasásnak, felült és egy zsebkendőért nyúlt, hogy letörölje könnyeit. Ezek után visszadőlt a puha párnák közé, és kissé megnyugodva olvasni kezdte Dorian szépen ívelt kézírását. 

*** 
1985. június 14. ~ Los Angeles 

Egy puha test csavarodott az enyémre, és akkor jöttem rá, hogy amit eddig álomnak gondoltam koránt sem volt az. Minden egyes pillanata igaz, és valóságos volt. Egy hosszú hajzuhatag csikizte a mellkasom. Leemeltem a pillantásom a mellkasomra, ahol először egy gyönyörű sötétbarna hajkoronával találtam szembe magam. A lány vékony, törékeny teste a lehető legszorosabban simult az enyémhez, én pedig óvatosan kisimítottam az arcából a zavaró hajszálakat. Amit megláttam az józanul talán még szebb volt, mint ittasan. Nagyot dobbant a szívem a mellkasomban, mikor megláttam a lány, piros arcát, mely tudtomra adta, hogy valószínűleg melege volt. A takaró nem volt rajtunk, így a magunk pucér valójában feküdtük egymásba gabalyodva. Az emlékek fokozatosan tértek vissza az elmúlt éjszakáról. Egy mosoly jelent meg az arcomon, mikor eszembe jutott, mennyit adtam ennek a nőnek a kora hajnali órákban. Remélem, ha felébred fog még emlékezni valamire, és nem törlődtek ki az események az elfogyasztott alkoholmennyiségtől. 
Reménykedtem, hogy mélyen alszik, és lehetőleg csöndesen ki tudok kászálódni az ágyból, hiszen nagyon kellett könnyítenem magamon. Elkezdtem hát óvatosan lefejteni magamról a lány testét, lehetőleg úgy, hogy ne ébresszem fel azt az angyalt, aki mellettem feküdt. 

Pár perccel később, már a konyhában ültem a pult mellett egy kávé és a legjobb barátom társaságában. Míg Keith a reggeli rántottát készítette, én a forró koffeinbombát szürcsölgettem, kissé álmos és kócos fejjel. 
- Úgy hallottam jó éjszakád volt! Tudod elég vékonyak a falak!- Ezt úgy mondta, mintha én magam nem tudnám. Ezt a megjegyzést csak egy szemforgatással jutalmaztam. 
- Felkeltem, majd elküldöm azt a nőt!- játszi könnyességgel ejtettem ki a szavakat a számon, mintha ez az egész olyan könnyű lenne. Számtalanszor csináltam már ilyet, se ezúttal éreztem, hogy más lesz. A tálcára készített rántottát a kezembe fogva indultam, hogy eleget tegyek a kötelességeimnek. A lábammal toltam be az ajtót, hiszen a kezem tele volt. Azonban nem az a kép várt, amire számítottam. Úgy gondoltam, hogy ugyanúgy találom majd, mint ahogy ott hagytam. Arra készültem, hogy még békésen alussza az igazak álmát, ehelyett viszont az ágyon ült, a szemét dörzsölte, látszólag kába volt, és nem tudta hol van. Mosolyt erőltetem az arcomra, mikor észrevett. Az ő arcán tisztán észrevehetőek voltak a másnaposság jelei. Máskor szép arca most kissé sápadt volt, szemei alatt sötét karikák húzódtak. A hosszú barna haja kócosan terült el a vállán. 
- Szia!- köszöntem halkan, miközben beljebb mentem. Letettem az ágy szélére a tálcát, majd az ablakhoz érve elhúztam az fekete sötétítő függönyt. A nap hét ágra áramlott be a nem túl nagy szobába, erre pedig a nő összehúzta a szemeit. 
- Ezt muszáj volt?- kérdezte rekedt hangján. 
- Bocsi!- húztam el számat, miközben igyekeztem elrejteni a csöppnyi mosolyom. Ami nem azért ült ki az arcomon, mert élveztem, hogy ez most rosszul esett az előttem ülő lánynak, sokkal inkább azért, mert aranyosnak találtam a bosszankodását. – Jó étvágyat! 
Közelebb toltam hozzá a tálcát, miközben leültem a piciny szoba túlsó végében elhelyezett néhány helyen szakadt, fekete bőrfotelbe. Onnan néztem, amint a nő bátortalanul enni kezdte a rántottát. Mélyet sóhajtottam, és a néma csendben még ez is nagyon hangosnak hallatszott. A lány miközben bekapott egy újabb falat rántottát, rám emelte barna szemeit. Egyikünk sem szólalt meg, csak néztünk egymásra. A hosszúra nyúlt szemkontaktust végül ő szakította meg, de gyanítottam, hogy érzete, ahogyan én tovább fürkésztem őt. Szépen lassan elfogyasztotta a rántottáját, majd újra rám emelte a tekintetét. 
- Köszönöm szépen!- Most sokkal kedvesebben szólt hozzám, mint az előző alkalommal. Mikor felé eresztettem egy mosolyt, mire halványan viszonozta azt. 
- Szívesen!- Elvettem tőle a tálcát, majd az ajtóból visszafordultam. – Nem lenne gond… izé… fél órán belül el tudnál menni? Dolgoznom kell menni! 
A lány meglepettem reagált a kérdésemre, de végül bólintott egyet. 

*** 

A mai nap a rendőrségen viszonylag nyugodtan telt. A múlt héten lezárt ügyeim jelentésének forgatagából alig láttam ki. Éppen egy újabb billentyűt nyomtam le a számítógépen, mikor berontott az irodámba Keith, aki közölte velem, hogy ügy van, és idézem „Emeljem fel a fenekem a bőrszékemből, és siessek az autóhoz, mert én vezetek.” Így hát fogtam magam, és miután kinyújtóztattam elgémberedett tagjaimat, elhagytam a kicsiny helységet. Szerettem ezt a kis irodát, hiszen teljes mértékben az én ízlésemet tükrözte. Sötétkék falak, arany szegélyű képek, melyekben főként a szüleim fotói, no meg pár bekeretezett újságcikk kapott helyet. A parkolóba érve nem kellett sokat keresgélnem az autómat, hiszen bárhol felismertem volna az én gyönyörűségemet. Egy 1969- es Dodge Charger- t vezettem, melyre eszméletlenül büszke voltam. Gyönyörű fényes, világoskék színe megcsillant, ahogyan a tűző nap vetette rá fényét. Boldog voltam, hogy egy ilyen gyönyörű autó tulajdonosa lehettem. Keith vigyorogva szállt be az anyósülésre. Irigyeltem az állandó jókedvét, és mosolyát, mely általában rám is át szokott ragadni. A mosoly ezúttal is keretezte az arcom, és csak szélesedett, mikor hallottam a Dodge motorját felbőgni. 
- Hova is megyünk?- kérdeztem, miközben kiálltam a parkolóból. 
- A Casydy- be!- jött a válasz a kérdésemre, egy kacsintás kíséretében. A sztriptíz bár alig negyed órára volt tőlünk. Miközben kiszálltam, végignéztem a hatalmas épületen. Fekete falak néztek vissza rám, melyeken vörös betűkkel állt a bár neve. 

Mikor beértünk, mintha a bárban megállt volna az élet. Többször is jártam már ezen az egyébként forgalmas helyen, most mégis üres és kihalt volt. A bárban csak az ott dolgozók voltak jelen, a rendőrök pedig hemzsegtek a helyen. 
- Dorian, Keith!- A hang forrása egy fiatal kolléganő, Hilary volt, aki felénk igyekezett. – De jó, hogy végre megérkeztetek! 
Ujjongott. Mint mindig most is csinos volt, a fekete kosztümszoknyája kiemelte vékony lábait, míg a világoskék inge formás melleire hívta fel a férfiak figyelmét. Sötétszőke haja most szoros kontyba volt fogva a feje tetején. Kerek arcán hatalmas vigyor játszott, mely nála megszokott volt. 
- Mi történt?- kérdeztem, miközben beljebb haladtunk a bár közepe felé. 
- Megöltek egy befolyásos politikust- válaszolt miközben rám emelte égszínkék tekintetét. 
- Csinos vagy!- A kijelentésemre elpirult, és csak egy halk köszönöm hagyta el az ajkait. Nem volt titok, hogy próbáltam vele flörtölni, hiszen egy kivételesen szép hölgy volt, akit szívesen cipeltem volna az ágyamba. 
Innen már csendesen folytattuk utunkat, és amikor megérkeztünk egy számomra teljesen hétköznapi látvány fogadott. Egy szobába tértünk be, mely vörös és fekete színekben pompázott. Valószínű, hogy a privát "beszélgetéseket" intézték itt, ugyanis a sarokban egy ágy foglalt helyet, a tér nagy részét felölelve. A földön egy férfi feküdt, a maga mellett egy konyhakéssel, mely véres volt, csakúgy, mint a férfi. A teste hófehér volt, az arca borostás, a haja gesztenyebarna színű. Azonnal megismertem. Nem lehetett más, mint Jeff Clark. Egy hang azonban megütötte a fülemet. Ezt ezer közül is megismerném, pedig biztos voltam benne, hogy nem látom már többé… Az a mély beszéd csakis hozzá tartozhat. A forrás felé irányítottam a tekintetem, és beigazolódott az állításom. Bonnie állt velem szembe. Azonban most sokkal rosszabb állapotban láttam, mint ahogy reggel volt. Zokogva magyarázott az előtte lévő rendőrnek, aki nem jutott vele sok mindenre. Egy tűzpiros, csipkés babydollt viselt olyat, mint a táncos lányok szoktak ebben a bárban. Keze véres volt, én pedig mér jobban nem értettem a kialakult helyzetet. Talán percek teltek el, mire megérezte, hogy bámulom. Nagy mélybarna szemeit rám emelte, és nem tudta elrejteni előlem az arcára kiülő mély döbbenetet. Mielőtt felfoghattam volna, hogy mi történt, illetve bármit kérdeztem volna, pár lépéssel a nő előtt termettem. 
- Bonnie!- A hangom szokatlanul mélyen csengett, és hangosabb volt, mire számítottam. 
- Dorian!- A nő próbált ugyanolyan hangsúlyt megütni, mint én, de nem járt túlzottan sikerrel. Ugyanis a hangja megremegett, mely elárulta, hogy az előbb sírt. Könnyes íriszével nézett rám, és látszólag ő sem értette a kialakult, igen furcsa helyzetet. Hát nem volt egyedül…

2018. július 25., szerda

Első bejegyzés

1985. június 13 ~ Los Angeles

Tömeg. Hangzavar. Meleg. Ez jellemezte a nem túl nagy klubot ezen a késői órán, mikor a Paradise City őrült ritmusa betöltötte a Troubadour termét, melyet emberek tömkelege lepett el. Mindenki élvezte a zenét, ez alól én sem voltam kivétel. Szinte megrészegített a zene, valamint a koncert előtt megivott pohárka Jack Daniels. Az az egy pohár megtette a hatását, rendes hangulatot csinált bennem, a zene pedig még jobban fokozta ezt az érzést. A tömegben egy szingli csajszit kerestem, akit majd hazavihetek. Ekkor akadt meg a szemem egy hosszú sötétbarna hajzuhatagon, mely lágy hullámokban omlott a lány hátára. Látszólag teljesen egyedül rázta a testét, -teljesen profin- a zene vad ritmusára, kezeit a magasba emelve énekelte a dal szövegét, miközben, mindenáron el akarta érni, hogy Axl keze az övéhez érjen. A színpadhoz legközelebb elhelyezkedő helyen állt, míg én nem sokkal arrébb a bal oldalán. Megpróbáltam alkalmazkodni az engem előre nyomó tömeghez, és velük együtt ugráltam a zenére, de figyeltem arra, hogy ne tévesszem szem elől a lányt. Hosszú óráknak tűnő percek teltek el, én pedig kitartóan figyeltem a kiszemelt nőt, miközben alaposabban végigmértem a kinézetét. Egy bőr rövidnadrágot viselt, mely szépen kiemelte formás lábait- legalábbis annyit, amennyit a tömegben láttam. A dereka szabadon volt, azonban a hajzuhataga majdnem leért a pólója alá. Egy fekete rövid ujjú haspólót viselt. Ilyen messziről egy gyönyörű lány volt, és eldöntöttem, hogy ma őt akarom hazavinni. Egészen biztos voltam benne, hogy sikerülni fog, hiszen nekem mindig sikerül, főleg ha nőkről van szó. Ez most akármilyen nagyképűen hangzik, a nőknél mindig, de mindig sikeres voltam. Éreztem az ereimben, hogy ez most sem lesz másként, hogy nem most fogok kudarcot vallani. A tömegen keresztül furakodtam, csakhogy elérjem a lányt, aki még mindig az első sorok egyikében táncolt a zene ritmusára. Az az egy pohár tömény whiskey is kezdte elhomályosítani a látásom, azonban kezdtem kitervelni az elcsábítási tervem. Addig- addig furakodtam, míg elértem a kiszemelt hölgyeményt. A csípőjét tekergette, ám hirtelen abbahagyta, mikor megérzett maga mögött engem, hiszen a lehető legközelebb álltam hozzá. Ezért kerek popsija könnyegén az alfelemnek nyomódott. A lány megérezte, így egy gyors mozdulattal fordult felém, döbbenetét nem tudta takarni, de amint alaposabban végigmért egy kaján, huncut vigyorra húzódtak azok a telt ajkai. A mozgást rögvest folytatta, én pedig azonnal követtem, miközben a kezem a csípőjére tettem. Ez szemlátomást tetszett neki, hiszen még nagyobb vigyorra húzta ajkait, valamint még jobban lengette csípőjét.
- A buli után van kedved meginni velem valamit?- hajolt a fülembe, majd kiabálta bele a következő szavakat. Hangja mély és rekedt volt, én pedig azonnal rájöttem, hogy ivott. Mélyet szippantottam, így érezhettem a belőle áradó tömény ital illatát, valamint parfümjének kissé kellemesebb bukéját.
- Ha szeretnél!- kiabáltam vissza, mire a válasz egy bólintás volt a lány részről. Ezt egy kisebb sikernek könyvelhettem el. A zenének hirtelen vége lett, a karomban lévő lány pedig egy pillanat alatt megfordult. Szembekerült az éppen beszélő Axl- el, majd még pár szó múlva felcsendültek a Patince lassú dallamai...
***

A lány derekát szorongattam, miközben vonultunk ki a koncertteremből. A tömeg miatt nem szerettem volna szem elől veszteni a becserkészett hölgyet. A lány szorosan simult hozzám, miközben én óvatosan cirógattam a derekát, mely kilátszódott a pólója alól. Elég volt csupán egy érintés, és kirázta a hideg, pedig hosszú barna haja vizesen tapadt a hátához. Elégedett vigyorral az arcomon tartottam szorosan a lány testét.
Pár perccel később jutottunk ki a helységből, ahol végre friss levegőt szívhattunk, azonban ez az élvezet nem sokáig tartott, de tudtam, hogy hamarosan kezdetét veszi egy másik talán sokkal jobb. Betértünk egy közeli bárba, ahol egy eldugottabb bokszban foglaltunk helyet. Tele volt züllöttebbnél züllöttebb fiatalokkal, de még volt számunkra egy egészen kicsi hely. A lány először beült a boksz sarkába, majd én is mellécsusszantam. Normál esetben ilyenkor már régen a közeli lakásomon szoktam lenni, nem pedig egy bárban. De megtettem ezt is a kiszemeltemért, hiszen éreztetni akartam vele, hogy tiszták a szándékaim.
- Sziasztok!- lépett mellém Jenny, az egyik pincérlány. - Dorian, mit hozhatok?
- Szia, Jen!- mosolyogtam fel a lányra. - Nekem a szokásos, a hölgynek pedig...
A mellettem ülő nőre pillantottam, aki mély, kicsit rekedtes hangján újból megszólalt.
- Egy vodkanarancs lesz.

A pincérlány pár perccel később megjelent a whiskymmel és a rendelt vodkanaranccsal. Miután magunkra hagyott minket, a lány hozzám bújt, majd rám emelte hatalmas mélybarna szemeit. Arca borzasztó közel volt az enyémhez olyannyira, hogy éreztem kissé alkoholos leheletét, és gond nélkül össze tudtam volna kapcsolni az ajkainkat.
- Dorian!- búgta elképesztő mély, de mégis nőies hangján. Fátyolos tekintetével végig az arcomat fürkészte, miközben belém csimpaszkodott. - Szexi! Az én nevem Bonnie!
Látszólag teljesen normálisan viselkedett, mintha nem is ivott volna az este folyamán semmit sem. Azonban a kissé alkoholos illata nem erről árulkodott. Mégis kellemes érzés volt az orromnak, hiszen keveredett vanília illatú parfümjével, valamint a mentol elképesztően erős illatával.
- Szép név!- suttogtam, miközben egyik kezemmel átkaroltam a derekát. A mosoly levakarhatatlan volt Bonnie telt ajkairól. Azonban én mégis képes voltam letörölni róla egy ártatlan kis csókkal. A lány szinte rögtön szabad utat engedett a nyelvemnek, és hagyta, hogy könnyedén táncba hívjam az övét. Még jobban felé fordultam, miközben éreztem ahogy a lány melle a mellkasomhoz értek. Szaporán vette a levegőt, látszólag tetszett neki a cselekedetem.
Istenem! Bárcsak már az ágyban lehetnék vele, és leszedhetném róla ezt a iszonyúan rövid pólót, és magamévá tehetném. Elképzeltem milyen óvatosan hámoznám ki a ruhájából, attól félve, hogy összetörik. Elképzeltem, miként csókolnám végig szexi testét. Csak remélni tudtam, hogy ő is ugyanígy érzett, és hogy ő is ugyanúgy szeretett volna engem magában tudni, mint ahogyan én szerettem volna már benne lenni.
A derekán cirógattam a bőrét, mire a lányt kirázta a hideg. Éreztem mi mindent váltottam ki Bonnie- ból, ezt pedig már kész győzelemnek könyvelhettem el. El akarta érni, hogy könyörögjön azért, hogy felvigyem a lakásomba, ott pedig meg tehessek vele bármit. Az agyamban még végig sem vezettem a gondolatmenetet, mikor a lány elszakította tőlem az ajkát, de csak annyira, hogy meg tudjon szólalni.
- Nem szeretnél felvinni a lakásodra?- kérdezte, miközben a szája súrolta az enyém, hangja ismét mélyre változott, ez pedig felettébb szexi volt, és egyáltalán nem könnyítette meg a helyzetem. A nadrágom kezdett szűk lenni, így a válaszom természetesen egy igen lett. Hozzáérintettem a számat az övéhez, ám direkt nem mélyítettem el a csókot. - Te kínzol engem!
Állapította meg felsóhajtva a lány, mire bájosan elmosolyodva megrántottam a vállam.
- Talán! De igyuk meg és menjünk!- ezt követően mindketten megittunk az italunk, majd a közeli lakásom felé vettük az irányt.



Pár perc múlva már a lépcsőházban sétálunk fel a negyedik emeletre. A lakásom előtt megállunk, míg én nagy nehezen kinyitom a bezárt bejárati ajtót. Nehezen, de végül sikerült bejutnunk a küszöbön túlra, ahol már nem bírtam várni. A lány annyira kívánatos volt, hogy kénytelen voltam rávetni magam. A fa ajtóhoz szorítottam vékony testét, miközben ajkaimmal szinte felfaltam. Ez belőle egy kéjes nyögést szabadított fel, mely még jobban beindított. A kezem önálló életre kelt, így felfedezzem a nő minden porcikáját. Először az arcát fogtam ujjaim közé, majd óvatosan, lágyan vezettem tovább a kezem egészen a combjáig minden kis apró részleten végighúzva a tenyerem. Bonnie hosszú combját megmarkoltam, mire a lány felugrott az ölembe. A még mindig falhoz szorított testét most elemeltem, és még mindig csókolva cipeltem végig a házon egyenesen a hálószobába. Elszakadtam a nő édes, kissé vodka és narancs ízű ajkaitól. Átcipeltem a nappalin, ahol a lakótársam, egyben legjobb barátom aludt a kanapén. Bonnie mély hangján kuncogni kezdett, azonban kénytelen voltam csendre inteni, hiszen nem akartam, hogy felébresszük. De túl késő volt, ugyanis Keith álmos pillantásával nézett ránk. Az először komor arcán pár pillanat múlva egy kisebb mosoly jelent meg.
- Szia, Keith!- mosolyogtam rá, ő pedig visszaintett, majd kacsintott egyet. Tovább sétáltam a hálószoba felé. Nálunk egyáltalán nem volt szokatlan, hogy lányokkal érünk haza az éjszaka közepén. 
A szobába érve a lábammal toltam majd csuktam be az ajtót. Az ágy elé lépve újra összekapcsoltam az ajkainkat. Óvatosan fektettem le a karjaim között tartott pillekönnyű nőt, mindezt úgy, hogy nem választottuk el a szánkat a másikétól. Így amint Bonnie teste engedelmeskedett a gravitáció törvényének én is a párnák közé zuhantam egyenesen a lányra. A karommal megtámasztottam magam a feje mellet, miközben újra és újra felfedeztem csókja édességét, és a mennyei érzést, mely a hatalmába kerített minden egyes nyelvcsapása alkalmával. Innentől pedig felgyorsultak az események. Bonnie lágy kezeivel megfogta a fekete bőrkabátom, és lehúzta a vállamon, majd a kedvenc darabom valahol a szoba másik végében végezte a sötétben. Ezek után a kecses ujjak a pólóm szélét ragadták meg, és húzták le a kezemen. A lány véget vetett ajkaink édes táncának, a pólóm pedig a dzsekim mellett végezte. A félhomályban alig láttam valamit az előttem fekvő nőből, azonban ahogy a szemébe néztem láttam az íriszeiben feltámadó vágyat, és erotikát, mely egészen biztos, hogy az én szememben is elrejtőzött. Kívántuk egymást és most itt volt a lehetőség arra, hogy kihasználjuk a forró perceket, melyben az imént kerültünk. Imádtam az ilyen pillanatokat, ám ez teljesen más volt a megszokottól. Hogy miben is különbözött arról fogalmam sem volt. Csak éreztem közöttünk ezt a furcsa, szokatlan bizsergést.
A gondolataim fogságából Bonnie türelmetlen morgása, csípőjének hozzám nyomulása és kezének ideges tevékenysége az övcsatomnál- szakított ki. Nem tagadtam, hogy tetszett ez a fajta magatartása, így minél gyorsabban húztam le róla a Guns 'N Roses feliratú topot, mely szintén a ruháim között végezte. Míg ő az övemmel szerencsétlenkedett én könnyűszerrel kapcsoltam ki a shortja gombját, amit aztán áthúztam a fenekén. Tovább már Bonnie ügyeskedte le magáról. Mikor sikert könyvelt el a nadrágommal kapcsolatban azt is hátradobtam a többi ruha közé. Már csak két anyag választott el tőle, az alsó felem pedig majd' szétdurrant. A végigvezettem a szemem a lány testén, és be kellett látnom, hogy alattam feküdve tényleg sokkal gyönyörűbb, mint ruhában. A melltartója igen csak zavaró tényező volt, és megakadályozott abban, hogy végigcsókoljam mindkét csodálatos félgömbjét. Egy gyors mozdulatot követően a szép csipke is a sarokba került, ahogyan pár pillanat múlva a hasonló bugyi és a fekete bokszer alsó is. 

Ezek után a hálószobámat csak a nyögéseink töltötték be, majd körülbelül negyed óra múlva az orgazmusunk édes érzése kerített minket hatalmába... 

2018. július 23., hétfő

Prológus

2015.
Bonnie Donoven a los angelesi nap utolsó sugarait élvezte a családi házuk erkélyén ülve. Teája már kihűlt a kezében, ő azonban csak csodálta a horizontot, miközben a könnyek szépen lassan végigcsordultak az arcán. Ma lenne Dorian Bacon ötvennégy éves. A nő máig nem tudta kiheverni szeretett férfije halálát, mely rettentő mély sebet ejtett a szívében. Azóta, közel harminc év telt el, a nő pedig nem volt szerelmes senkibe sem, nem ment férjhez, nem szült gyermeket. Egész életét a táncnak és fiának szentelte, akit pár évvel Dorian halála után fogadott örökbe. Ahogy meglátta a kisfiú hatalmas mélybarna szemeit egyből egykori szerelme jutott eszébe, és azonnal tudta, hogy ő lesz a fia, akiért érdemes lenne élni. Viktor immár harmincharmadik évét tapossa, a nő, pedig úgy érezte elérte életének egyik fő célját, mégpedig azt, hogy egy rendes férfit faragott belőle. Rajta kívül nem maradt senkije, azonban már a fiú is kész férfi, aki tökéletesen éretté vált a családalapításra. Ő és Bonnie leendő menye együtt laknak vele ebben a hatalmas kúriában.
- Anyu!- Viktor hangját hallotta maga mellől, mire egy picit összerezzent, majd minél gyorsabban igyekezett eltüntetni könnyei nyomait. Tudta, hogy fia nem zavarná, ha nem lenne fontos. Pontosan tisztában volt, mennyire fontos volt Bonnie- nak ez a nap.
- Baj van?- kérdezett vissza kissé rekedtes hangon.
- Nézd csak, mit találtam!- a férfi odaült a nő mellé, miközben egy kis bőrkötésű naplót tartott a kezében. A nő lélegzete elállt, mikor meglátta a könyvecskét, mely egykori szerelme naplója volt. Saját kezébe fogta, majd nagyot nyelve kinyitotta a naplót.
Rögtön az első oldalon megpillantotta Dorian gyönyörűen ívelt kézírását. A torka összeszorult, és könnyfátyla mögül olvasta el a sorokat.

Az az igazság, hogy minden érzés, amivel küzdünk, gyilkos méreg.

2018. július 10., kedd

Nyitás

Sziasztok!

Borzasztó régen jelentkeztem bloggal, azonban most itt vagyok! Ez a blog különleges lesz számomra, ugyanis imádom a történetét. Remélem nektek is tetszeni fog. Bár még csak másfél rész van megírva belőle, úgy gondoltam, amint megírtam a másodikat és a harmadikat, mellyel remélem hamar végezni fogok, el fogom kezdeni a blogot.

A Prológus:

2018. 07. 23